Hét versenyzőnk állt rajthoz a rangos nemzetközi versenyen, ahol osztrák, lengyel, román és magyar sportolók mérték össze tudásukat.
Az EVSI csapatának mérlege: négy győzelem, egy edzőmeccs, és két második hely.
Győztesek, bajnokok :
Bagyinszki Dominik
Kalas Dominik
Ongai Blanka
Csipkés Arnold
Második helyen végeztek:
Bódi Angel…
Az U15-ös fiúk az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban pályára lépve egyszerre élvezhették a hazai közeg előnyeit és szembesülhettek két különböző stílusú, de egyaránt kellemetlen ellenféllel, melyek újabb fontos tapasztalatokkal gazdagították a csapatot. A Nyíregyháza és a Nádudvar elleni találkozók nemcsak a fizikális, hanem mentális feladatot is jelentettek. Annak ellenére, hogy nem játszottunk hibátlanul, mégis ezek…
U14-es lánycsapatunk újabb fordulóhoz érkezett november 29.-én Gyöngyösön, ahol két mérkőzés várt ránk. A nap számos tanulságot, érzelmet és fontos előrelépést hozott a csapat számára – nemcsak az eredmények, hanem a mutatott küzdés és fejlődés tekintetében is.
Eredmények:
Gyöngyösi KK - Egri VSI 17:18 (9:10)
Egri VSI - XVI.Ker. KMSE 7:13 (4:9)
A csapat tagjai:
Demkó Lilienn, Bajzát Eszter, Papp…
November 7. és 9. között Eger ad otthont a Kelet-magyarországi Regionális Bajnokságnak, amely az egyik legnagyobb hazai utánpótlás- és felnőttverseny lesz az őszi szezonban. A viadalra 36 egyesület 208 ökölvívója nevezett, így három napon át látványos és színvonalas küzdelmek várhatók a szorítókban.
A Magyar Ökölvívók Szövetsége jelenleg gőzerővel készül a közelgő U23-as Európa-bajnokságra, de ezzel…
U13-as lányok: 🔹 Nyíregyháza-Kék – EVSI: 1–2 🔹 EVSI – DEAC: 1–2
U17-es lányok: 🔹 EVSI – Miskolci VSC: 2–3 🔹 Eötvös DSE 'B' – EVSI: 0–3
U17-es fiúk: 🔹 Egri VSI – Kunhegyes ESE: 1–3
A képen az EVSI U17-es leánycsapata a győztes mérkőzés után.
Gratulálunk minden játékosnak a küzdelmes meccsekhez!
Forrás: EVSI Röplabda…
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy 2026. április 16–19. között hazánk ad otthont a következő SKDUN Shotokan Karate Európa-bajnokságnak! Egy újabb rangos nemzetközi esemény, aminek Eger városa ad otthont, ahol a magyar – köztük az egri – karatésok is bizonyíthatnak!
Nézd meg az eseményt promótáló videót: YouTube – SKDUN World Championship 2025
Az Egri Városi Sportiskola U13-as korosztályú birkózói október 31-én a tíz ország részvételével megrendezett Kozma István Nemzetközi Versenyen léptek szőnyegre Csepelen. A fiatal egri sportolók remekül helytálltak, hiszen mind a négy súlycsoportban pontszerző helyen zártak, csapatban pedig a harmadik helyet szerezték meg.
A legeredményesebb versenyző ezúttal Juhász Bendegúz volt, aki a 38 kilogrammosok mezőnyében aranyérmet…
A montenegrói Budvában megrendezett U15-ös ökölvívó Európa-bajnokságon kiválóan szerepelt a magyar válogatott: összesen hat érmet szereztek fiatal tehetségeink. A magyar csapatot Dorkó Péter utánpótlás szövetségi kapitány vezette, aki elégedetten értékelt a torna zárásaként.
Ezüstérem az Egri Városi Sportiskolának
A magyar sikerek egyik legfényesebb érmét az Egri Városi Sportiskola versenyzője, Nagy Viktória szerezte, aki a…
Véget ért az FU15-ös bajnokság alapszakasza, melynek II. csoportját veretlenül az Egri Városi Sportiskola csapata nyerte meg. A fiúk a zárófordulóban a Gyöngyösi KK és az ÓAM-Ózdi KC ellen is imponáló különbséggel diadalmaskodtak, így magabiztosan léphetnek tovább a rájátszás második körébe.
Az Ózd elleni mérkőzésen az egri gólgyár megállíthatatlan volt: mindössze 50 perc alatt 75…
Október 24–26. között rendezték meg a 32. SKDUN Shotokan Karate Világbajnokságot és a 15. SKDUN Világkupát a lengyelországi Lublinban, ahol 26 ország 1150 versenyzője mérte össze tudását. A Egri Városi Sportiskola karatékái kiváló teljesítményt nyújtottak: a világbajnokságon két bronzérmet, míg a világkupán összesen 6 arany-, 8 ezüst- és 11 bronzérmet szereztek.
A világbajnokságon Lévai Eszter…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján Eger városa méltó módon tisztelgett a hősök előtt. A Gárdonyi Géza Színházban tartott díszünnepségen Vágner Ákos polgármester mondott ünnepi beszédet, majd átadták a városi kitüntetéseket azoknak, akik kiemelkedő munkájukkal, közösségi tevékenységükkel vagy művészeti és társadalmi szerepvállalásukkal sokat tettek Egerért.
Több pedagógus kapott az ünnepen Eger Kiváló Pedagógusa kitüntetést, átadásra került…
2025. október 12-én a budapesti Ikarus BSE Atlétika pályán rendezték meg az idei Budapest és Vidék Nyílt Gyermekbajnokságot, ahol az U10 és U12 korosztály legtehetségesebb fiatal atlétái mérhették össze gyorsaságukat és ügyességüket.
Egyesületünket hat versenyző képviselte ezen a rangos, országos szintű megmérettetésen.
U10-es korosztály
Mezei Bíbor (2016) – 300 m: 2. hely (58,02)
Mirkóczki…
