Törökszentmiklósra utazott U16-os fiú csapatunk a legjobb 8 közötti rájátszás első fordulójára. Vendéglátónk a C. csoport második helyén bejutó Ceglédi KKSE együttese volt.
Pereverzia Zalánék a 2. perctől kezdve magukhoz ragadták a vezetést és az sem zavarta meg Őket, hogy többször is állt a játék a hazai szurkolók miatt. A félidei pihenőre kidolgozott előnyt pedig a lefújásig sikerült megőrizniük. Nagyban köszönhető ez Baranyi Bence első félidei, valamint Farsang Levente második félidei gólerős játékának. 8-8 találatukkal testvériesen osztoztak meg a gólokon. Védekezésben ezúttal többen is jól teljesítettek. Ducsai Donát 5 gólja mellé sok ütközést, Tóth Gergő pedig több labdaszerzést könyvelhetett el. Gulyás Zalán most a hátsó alakzatban teljesített kiválóan. Kemény Viktor és Lukács Kornél alázatos játéka pedig nem csak és kizárólag a gólok számában mutatkozott meg.
U16-os fiú csapatunk így 2 ponttal térhetett haza a 4 közé jutást eldöntő versenyfutás első állomásáról.
CEGLÉDI KKSE – EGRI VÁROSI SPORTISKOLA 24:28 (9-13)
Tóth N., Dobó – kapusok- Lukács 1, Jósvai, Pásztor, Stoll, Kemény 1, Svábik, Pereverzia 2, Nagy, Gulyás 2, BARANYI 8, FARSANG 8, TÓTH G. 1, DUCSAI 5
Terenyei Ákos: Nehéz mérkőzésről sikerült győzelemmel hazatérnünk, ennek pedig nagyon örülök. Köszönöm a szülőknek, hogy ilyen nagy számban elkísértek minket és végig sportszerűen szurkoltak! Biztos vagyok benne, hogy gólokban mérhető az Ő teljesítményük is!
