Befejeződtek a korosztályos kézilabda-bajnokságok, elhangzott az utolsó sípszó. Az Egri Városi Sportiskola évértékelő sorozatában ezúttal az LU12-es csapat vezetőedzője, Szabó Botond tekintett vissza a mögöttünk hagyott szezonra.
A szakember szerint a csapat már a nyári felkészülés során megmutatta elkötelezettségét. A lányok becsülettel végigcsinálták az alapozást, lelkesen és nagy várakozással vágtak neki az új idénynek, amely során kemény munkával készültek fel a szezon kihívásaira.
Az iskola kezdetével a játékosoknak egyszerre kellett helytállniuk a tanulásban és a sportban, azonban a kézilabda iránti lelkesedésük végig töretlen maradt. Az év során számos pozitív élménnyel gazdagodott a csapat, miközben a játékosok folyamatos fejlődést mutattak mind technikai, mind taktikai téren.
– A lányok egész évben becsületesen dolgoztak, és ennek köszönhetően mindenki tudott fejlődni. Természetesen vannak még olyan területek, ahol előre kell lépnünk, ezeket felismertük, és a jövőben azon dolgozunk majd, hogy még stabilabb játékot tudjunk mutatni – értékelt Szabó Botond.
A szezon lezárása méltó módon, jó hangulatban zajlott. A csapat egy különleges, kétkapus játékkal búcsúztatta az idényt, amely során a közös élmények és a felszabadult játék került a középpontba. Az ünnepélyes éremátadót követően egy közös fagyizással koronázták meg az évet, amely tovább erősítette a csapat közösségét.
A vezetőedző külön köszönetet mondott a szülőknek az egész éves támogatásért és segítségért, amely nagyban hozzájárult a csapat mindennapjaihoz és fejlődéséhez.
– Hálás vagyok a szülőknek, hogy egész évben ilyen lelkesedéssel támogatták a csapatot, és természetesen köszönöm a lányok kitartó, kemény munkáját is. Mindenkinek élményekben gazdag nyári szünetet kívánok, augusztusban pedig újult erővel folytatjuk a közös munkát – fogalmazott az edző.
A csapat tagjai:
Czakó Lara, Hegedűs Lara, Szundi Boglárka, Tóth Borbála, Ficzere Hanna, Váczi Luca, Kobolák Lenke, Szittner Borka, Hrabóczky Nina, Pál Zselyke, Sebestyén Nóra, Balassa Emma, Barta Angelika, Király Ajna Málna és Kocsmár Veronika.
