Kiemelkedő nemzetközi sikert ért el az Egri Városi Sportiskola birkózója, Juhász Imre, aki a 2026-os antalyai Victory Cup nemzetközi versenyen lépett szőnyegre, és erős mezőnyben a harmadik helyen végzett.
A rangos tornán Imre végig magabiztos teljesítményt nyújtott. Első mérkőzésén kirgiz ellenfelét győzte le, majd a vigaszágon egy török versenyzőnél bizonyult jobbnak. A bronzmérkőzésen egy azeri riválissal szemben is sikerrel járt, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Egyetlen vereségét a későbbi ezüstérmestől, egy korábbi Európa-bajnoki második helyezett holland birkózótól szenvedte el, ami jól mutatja a verseny magas színvonalát és az erős nemzetközi mezőnyt.
Juhász Imre teljesítménye újabb bizonyítéka annak, hogy az egri műhely versenyzői nemzetközi szinten is megállják a helyüket.
Gratulálunk az elért eredményhez!
Forrás: EVSI Vasas birkózás


