Kiváló eredményt ért el az Egri Városi Sportiskola atlétája, Bartus Benedek, aki a Győrben megrendezett U15-ös Atlétikai Többpróba Országos Bajnokságon a rendkívül előkelő 4. helyen végzett.
A fiatal versenyzőnek két napon keresztül, közel 41 Celsius-fokos hőségben kellett helytállnia a nyolc versenyszámból álló összetett versenyben. Benedek teljesítményét jól mutatja, hogy a nyolc számból hétben egyéni csúcsot ért el, és mindössze néhány ponttal maradt le a dobogóról.
Az országos bajnokság során végig nagy elszántsággal, fegyelmezetten és kiemelkedő koncentrációval versenyzett, így a negyedik helyezés különösen értékes eredménynek számít az erős mezőnyben és a szélsőséges időjárási körülmények között.
Bár ezúttal még nem sikerült dobogóra állnia, teljesítménye biztató a jövőre nézve, és jól mutatja a benne rejlő lehetőségeket. Az országos negyedik hely komoly siker, amelyre méltán lehetünk büszkék!
Gratulálunk Bartus Benedeknek, valamint felkészítő edzőinek, Fejes Péternek és Berecz Bernadettnek, továbbá Molnár Krisztának, aki a rúdugró versenyszámban segítette a felkészülést és a versenyzést.
Forrás: Eger Atlétika FB oldala
